2016/08/24

A lebegés mátrixa



Köztes állapotban lebegek. Ezt szavakba önteni talán nem is lehet, de talán legjobban úgy tudnám jellemezni, mintha két helyen léteznél egyszerre és ez egy kis zavart okozna a rendszerben. Porszem került a gépezetbe, szokták mondani. De ezt a porszemet én magam teremtettem. Vagy, ha másfelől közelítem meg akkor most jött el az ideje annak, hogy eldöntsem, hogy a fekete vagy a piros kábelt vágom-e el. Ha 3D felől szemlélem magam, akkor nagyon is elégedettnek kell lennem magammal. Az anyagba süllyedt lelkekhez képest igenis szerencsésnek és boldognak mondhatom magam. Hiszen felismertem azt, ami sokaknak nem sikerült. Az egyetemes egységet. De, ha ezek fölé szállok és egy magasabb dimenzióból szemlélem a dolgokat, akkor csak egy elesett szerencsétlenséget látok. A dualitás igenis fájdalmas dolog és itt nem fizikai fájdalomról beszélek. A kettészakadt állapot megterhelő. A különböző helyzeteket, mindig két oldalról szemléled és próbálsz helyes döntéseket hozni. Folyamatosan azon elmélkedsz, hogyan tudnál kétfelé megfelelni? Tudatában vagy annak, hogy a Teremtő akarata mindent felülír, de ha az emberi törvények ezt nem fogadják el, akkor mégis mi a megfelelő cselekedet? Valóban őrült lennék? Vagy ez csak az elme játéka, hogy még jobban sárba tiporjon? Abszolút diszharmóniában vagy önmagaddal. Lebegsz.... A részeid szerteágaznak. Mindenhol ott vagy, de mégsem vagy ott. Lehet hogy nem is létezek? Kérded magadtól. Lehet, hogy ez is csak egy illúzió. Csak a képzeletem szüleménye. Majd egyszer talán valóban felébredek és csak egy rossz álomnak tűnik majd minden. A hús-vér tested lázad, dühöng és utál téged, mert ő nagyon is jól érzi itt magát. Ez az ő istene, az anyag. Gonoszan dörzsöli össze a tenyerét, mert tudja, hogy még a részed és nem tudod őt levetni, akármennyire is fölöslegesnek érzed. Hiszen ő nem te. Ennek ellenére te elfogadod őt, mert nélküle nem lehetnél itt tapasztalatot gyűjteni. Hiszen ezért jöttél. Odafenn ezt nagyon is jól tudtad. De valahogy mintha mégsem ezt akartad volna. A „legyek” folyamatosan köpködnek a levesedbe. Próba-próba hátán, de nem Istentől, ezt te is nagyon jól tudod. Ő csak bölcsen arra vár megfogod-e a kezét, hogy mutathassa a lehetőségeket amik a megoldáshoz vezethetnek téged.
Türelem, mondják az okosok, de hogyan is lehetne ezt megfelelően gyakorolni, úgy hogy az összes rétegnek és dimenziónak megfelelj? Harcolsz a világokkal, harcolsz önmagaddal. Közben folyamatosan azt kérdezed, miért nem történik már valami? Az adott helyzetben egy üres szélmalomharcnak érzékeled, de visszatekintve mindig tudsz újabb tapasztalatokat felmutatni.
Ez az egész egy nagy színház és ezt a negatív irányító erők is tudják és ezért ilyen sok a becsapott ember. Segítenél nekik is, de nem lehet. Annyira súlyos már a kór, hogy ehhez te már kevés vagy. Szomorúság tölt el, mert te tudod mi vár rájuk, mégsem tehetsz semmit. Ez nem igazság. Gondolod. Hiszen a Teremtő egyenlőnek teremtett bennünket. Így is van, de a sorsát mindenki maga alakítja. Az, hogy a Teremtővel vagy nélküle azt ő dönti el.





Follow my blog with Bloglovin

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése